Facebook hozzászólás
497

Életveszély – amikor a betörő otthon talál minket…

Bér vannak adatok, amelyek némi javulást mutatnak az otthoni rablások vagy más bűncselekmények esetében, de nyugodtak semmiképpen nem lehetünk. Vannak kifejezetten elkeserítő mutatók, amelyek pedig a legfélelmetesebbek, amikor  olyan időpontban érkezik a betörő, amikor otthon vagyunk, s akár életveszélyes is fenyegethet bennünket.

A rablások száma az elmúlt években ugyan csökkent – 2011-ben 3186 ilyen bűncselekmény történt, ami kétszázzal kevesebb, mint 2010-ben –, de még így is több, mint 2009-ben vagy az azt megelőző években. A lopással szemben azonban a betöréses esetek tovább nőttek: 2011-ben több mint 45 ezer ilyen bűncselekmény történt, ami az utóbbi évek legmagasabb értéke, hiszen 2010-ben 44 ezer, 2009-ben pedig 37 ezer betörés volt.

Különböző eszközök segíthetnek a védelemben

A legfélelmetesebb ezekben a bűncselekményekben azonban az, amikor olyan időpontban érkezik a betörő, amikor otthon tartózkodunk, így akár életveszélyes helyzetet is előidézve. A legveszélyeztetettebbek az idős, egyedülálló emberek, akik védelmére fokozattan figyelni kell  – hangsúlyozza az Árgus Security és a Hörmann Hungária Kft., hangsúlyozva, hogy elkötelezett a legkiszolgáltatottabb korosztály védelmében, ezért fel kívánják hívni a figyelmet a védekezés és a megelőzés fontosságára.

Az otthon biztonsága elsődleges szempont minden család életében. Sok esetben a megfelelő védelem hiánya, a figyelmetlenség és a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt, elkerülhetetlen az illetéktelen behatolás elkerülése. Sajnos gyakran hallani a híradásokban olyan esetekről, amikor idős, kiszolgáltatott embereket rabolnak ki, lopnak meg, kihasználva jóhiszeműségüket, vagy a megfelelő védelmi eszközök hiányát.

A szakemberek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy nemcsak az idős korosztály van veszélyben, hanem szinte mindenki, akikben a betörők könnyű célpontot látnak. Egy betörés komoly kárt és kellemetlenséget okozhat akkor, amikor nem vagyunk otthon. Azok az esetek azonban sokkal súlyosabbak, amikor a behatoló otthon talál minket, ekkor a betörés könnyen átfordulhat más, sokkal súlyosabb, a testi épséget és akár az életet is fenyegető bűncselekményekbe. „Ilyen helyzetre sohasem lehet eléggé felkészülni, de a saját biztonságunk érdekében tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a betörő már eleve ne a mi ingatlanunkat szemelje ki célpontnak. Amennyiben mégis, akkor el kell érnünk azt, hogy minél hamarabb olyan akadályokba ütközzön, amelyek eltántorítják a bejutási tervétől – mondta el Kiss Sándor,az Árgus Security budapesti igazgatója. – Javaslom, hogy amikor otthon vagyunk, legyenek úgy hangolva elektronikus védelmi eszközeink – akár szintenként vagy helységenként, ahol épp nem tartózkodunk –, hogy a lehető leghamarabb észleljék a betörőt, minél hangosabb riasztással a tudtára adva, hogy lebukott. Ezzel nem csak a családot és a szomszédságot értesítjük a bajról, hanem időt is hagyunk a betörő menekülésére, így elkerülve a személyes találkozást, amely helyzet kiszámíthatatlan agresszív viselkedést válthat ki a sarokba szorított elkövetőnél.”

A betörőket több eszközzel is el lehet riasztani – de szakember is elkél

Lakások esetében az otthon tartózkodáskor is élesíthető héjvédelmi rendszerek töltik be az elsődleges védelmi vonalat, amelyek lényege, hogy a behatolási pontokon akkor is élesítve van a riasztórendszer, amikor otthon tartózkodunk – magyarázza a szakember. Ezzel megelőzhetők azok az esetek, amikor a betörők akkor próbálkoznak bejutni az ingatlanba, amikor a család otthon tartózkodik, hiszen ilyenkor ki van kapcsolva a riasztó. „Kertes házak esetében javaslom az udvaron kültéri mozgásérzékelők felszerelését is, hiszen telekhatárunktól védelmet kell biztosítanunk otthonunknak. Minden korosztálynak – kifejezetten az időseknek is – kiváló szolgálatot tehet a pánikriasztásra alkalmas mobil kézi jeladó használata, amely időben értesíti a hatóságokat vagy a kivonuló távfelügyeleti cég munkatársait” – tette hozzá a szakértő.

A szakember megjegyzi, hogy a mai modern otthonok védelmi rendszerének alapjai az úgynevezett mechanikus védelmi eszközök, azaz minőségi nyílászárók, bejárati ajtók és a garázskapuk is, amelyek kombinációja elektronikus rendszerekkel, megnehezítheti a betörők dolgát. „A világ vezető garázskapu-gyártójaként elkötelezettek vagyunk az olyan termékek megteremtésében, amelyek nemcsak innovatív megoldásokat, hanem megfelelő biztonsági rendszereket és védelmi lehetőségeket is tartalmaznak. Ezért is vezettük be a piacra a 128-bites titkosítású, azaz szinte feltörhetetlen garázskapu-meghajtási rendszerünket, amelyet ma már egy okostelefonnal is, kódolt csatornán keresztül irányíthatunk. Garázskapuinknál alkalmazzuk az úgynevezett feltolás elleni védelmet, amely automatikusan beugrik a vezetősín ütközőjébe a kapu zárt állapotában, így erősen reteszel, és véd a feltolással szemben. Ez a kapureteszelés pusztán mechanikusan működik, ezért áramellátás nélkül is hatásos marad. Emellett hangsúlyozzuk, hogy egy garázskapu vagy egy bejárati ajtó beépítésénél is, mindenképpen alkalmazzunk szakembert, így már a tervezési fázisban szembesülhetünk a biztonsági megoldások beépítésének lehetőségével” – mondta el Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezetője.

Ne segíts a betörőknek! Utazás előtti teendők
Hosszabb utazás előtt „biztonságos üzemmódba” kell állítani a lakást! Emellett elővigyázatosságból meg kell tennünk néhány óvintézkedést, hogy még esélyt se adjunk a betörőknek. Íme néhány tipp, mire is ügyeljünk, mielőtt magára hagyjuk az otthonunkat!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!