Facebook hozzászólás
302

Egészségügyi tanácsok a fűtési szezonra

A fűtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelő szellőztetésére, mert így elkerülhetők azok az egészségkárosodások, amelyeket a belső térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozhatnak.

Gyáron könnyebb – Kép:Inoutic

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) által összeállított tájékoztató szerint télen – a kevesebb szellőztetés miatt – a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz. Az OKI ezért azt javasolja, hogy ha nincs az ablakokban légbevezető rés, mielőbb építtessünk be ilyet. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldjuk meg.

Ha ez nem lehetséges, akkor naponta többször valamennyi ablakot sarkig ki kell tárni, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk; e pár perc alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is – figyelmeztet az OKI. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Ezért a fűtési szezon előtt javasolt kitakarítani a fűtőtestet, illetve kitisztíttatni a klímarendszert.

Nem biztos, hogy pénzkidobás klímával fűteni
A gyors időjárás-változások kihívás elé állítanak minket szinte minden évszakban a megfelelő otthoni hőmérséklet elérésében. Hitted volna, hogy akár kedvezőbb áron fűthetünk arra alkalmas klímával, mint gázzal? Fűtési tanácsok az átmeneti időszakra és a kemény mínuszokra.

Az OKI tájékoztatójában olvasható továbbá, hogy a lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, a dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és az illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak. Penész és atkaszennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak, mivel ezeknél a kiváltó okot vagyis az épületanyag nedvesedését kell megakadályozni.

Fűtési szezonban az ajtók-ablakok általában zárva vannak, a gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Egészségkárosító hatása csak igen magas koncentráció esetén van ugyan, de rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentráló képességét.

A nem megfelelő szellőztetés, az elégtelen légcsere következtében a szén-dioxid mellett a belső térből származó egyéb légszennyező anyagok mennyisége is feldúsul. Ezért azt ajánlják, hogy a lakás megfelelő szellőztetését biztosítsák légtechnikai rendszerek kiépítésével, és nyitott ablak melletti takarítást javasolnak.

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak a szén-monoxid-mérgezések, ennek megelőzésére ajánlatos szakemberrel átnézetni a fűtő- és tüzelőberendezéseket. Senki ne járassa a gépkocsi motorját zárt térben, különösen, ha lakáshoz közvetlenül kapcsolódó a garázs, és a nagyobb biztonság érdekében célszerű CO-érzékelőt beszerezni minden olyan helyiségbe, ahol nyílt lángú berendezés van. Érdemes olyan készüléket választani, amely tanúsítottan megfelel az EN 50291:2001 szabvány előírásainak.

A szervezet ellenálló képességének biztosítása érdekében télen nagy szükség van a vitaminok pótlására. Az intézet azt is javasolja, hogy naponta legalább fél órát tartózkodjunk a szabad levegőn, ha lehet, használjuk ki a napsütéses időszakokat, hiszen a napsugárzás feltétlenül szükséges a D-vitamin képződéséhez.

Itt az ideje a D-vitamin pótlásának! Így csináld!
Hat hét alatt kiürül szervezetünkből a D-vitamin, nyári tartalékaink már rég elfogytak. Október végétől mindenkinek javasolható étrendkiegészítő szedése, hiszen az őszi napsugárzás már nem elegendő a szükséges D-vitamin-mennyiség termeléséhez.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!