Facebook hozzászólás
178

Drog, alkohol, halál – a kulisszák mögött

Hollywood. Hihetetlen hatású szó, hiszen minden ember számára a csillogást, a sikert képviseli. Minden második tinédzser színész, énekes, zenész akar lenni, és néhányuknak – bár igen kicsi a kiválasztottak köre – sikerül is. Ám kérdés, hogy valójában jól járnak-e.

Emlékeznek még Macaulay Culkinra, a tündéri szőke kisfiúra a Resszkessetek betörőkből? alig volt tízéves, amikor már szinte az egész világ a lábai előtt hevert. Sikert sikerre halmozott, rengeteg pénzt keresett, majd szép lassan eltűnt. A gyermekszínszként elkönyvelt fiút, majd fiatalemert nem foglalkoztatta már a filmipar, hiszen a nézők annyira megszokták már az arcát a családi filmekben, hogy másra nem lenne alkalmas – mondták a rendezők. Macaulay-nak valószínűleg úgy, mint a többi hozzá hasonló sorsú gyerekszínésznek, nehéz volt elviselnie a kudarcot, és drogozni kezdett, nem is akárhogy. Már többször állt a bíróság előtt marihuánabirtoklásért, de nem riad vissza a bódító hatású gyógyszerektől sem. Vajon meddig?

És mi történik azzal, aki gyerekként ráadásul horrorfilmekben, thrillerekben játszik? Vagyis olyan alkotásokban, amelyektől még felnőttek is tartanak, és védik a gyerekeiket? Haley Joel Osment a hatodik érzék című filmben társalgott a halottakkal, igaz, más alakításaiért egyszer Oscarra is jelölték, ami igencsak ritkaság a gyerekszínészek körében. A korán jött siker – a fiatalember már négyéves kora óta reklámokban szerepelt – azonban itt is kárt okozott: Alig múlt tizennyolc éves, amikor autóbalesetet szenvedett, ittasan ült ugyanis a volán mögé, és a kiérkező rendőrök még drogot is találtak nála.

Az ET bájos kislánya, Drew Barrymore tinédszeréveit is a partik, a kbítószer és az alkohol töltötte ki. A színésznő egyszer azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy aki ilyen korán kerül be a hollywoodi világba, nem is tudja ezeket kikerülni, akármennyire is védik a szülei, a barátai. A gyermekszínészeknek egyszerűen nincs gyermekkoruk, soha nem tapasztalják meg a normális tizenévesek életét, nehézségeit, örömeit, ehelyett egy egészen más, nem rájuk szabott világba csöppennek. Vajon megéri?



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!