Facebook hozzászólás
873

ALBÉRLET

Debrecen elesett…

Kezdődik az új tanév, ám sok egyetemista még mindig nem talált megfelelő albérletet. Aki inkább a saját ingatlan vásárlásán gondolkozik, eltérő árakat találhat. A Duna House utolsó negyedéves tranzakciós adatainak elemzéséből kiderül, hogy az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint között érhetőek el, ám vidéken jóval kedvezőbbek a feltételek. A nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is vásárolhatunk.

Körfolyosós ház, Kép: pixnio
Kép: pixnio

Számos tényező befolyásolhatja, hogy ingatlant vásárolni vagy bérelni éri meg jobban. Érdemes lehet mérlegelni, hogy az egyetem elvégzése után is az adott városban marad-e a fiatal, hiszen hosszútávon jobban megéri saját tulajdonú ingatlanba belevágni, a kezdeti magasabb költségek ellenére is

− Jelentős különbségek figyelhetők meg Budapest és a vidéki egyetemvárosok között az ingatlanok árazásában. A nagyobb vidéki települések között azonban már lényegesen kisebb eltérést látni  – mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

− Vidéken sokkal kisebb a különbség a havi bérleti díj és az átlagos négyzetméterár között, mint a fővárosban, így sokkal kifizetődőbb lehet az ingatlan megvásárlása, amennyiben hosszútávra tervez a fiatal – tette hozzá az elemzési vezető.

Debrecen naplementében, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Vidéken legmagasabb árakkal a Debrecenben tanulók találkozhatnak, az átlagos négyzetméterár 400-450 ezer forint körül mozog, az elmúlt negyedévben az átlagár 29 millió forint volt. Ennél valamelyest mérsékeltebb árakkal lehet kalkulálni Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen és Veszprémben, amely városokban 310-385 ezer forintos átlagos négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani. Ezekben a városokban bérlés esetén 90-130 ezer forint közötti havidíjjal érdemes számolni. A nagyobb hazai egyetemi városok közül Miskolcon a legkedvezőbbek a lakásvásárlási feltételek, ahol már 200 ezer forintos négyzetméterár körül is lakáshoz lehet jutni, ennek ellenére az albérlet alig olcsóbb, mint a drágább Nyíregyházán vagy Szegeden.

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Debrecen, Rakovszky Dániel utca, Kép: wikimedia
Debrecen, Rakovszky Dániel utca, Kép: wikimedia




Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!