Facebook hozzászólás
724

Baba a családban

A gyermekáldás lehet öröm és büntetés is. Aki az utóbbiként éli meg, az úgy is fog viselkedni gyermekével, büntetni fogja őt, és ez által tönkre teszi az egész életét. Szerencsére az ilyen gondolkodású szülők kevesebben vannak. A többség várja a kis jövevény megérkezését.

A kismama mindent megtesz azért, hogy egészséges utódot hozzon világra, s utána is óvja-védi gyermekét. Ez nagyon fontos, hiszen az embergyerek sokáig ki van szolgáltatva életképtelensége miatt: anya nélkül nem tudna létezni.

Az igazán gondos szülők a fogantatás előtt lépéseket tesznek azért, hogy egészséges gyermekük lehessen. Sajnos, még mindig él az a rossz beidegződés, hogy a gyermekvállalást kizárólagosan női feladatnak tekintik. Pedig, azok lesznek a legjobb apák, akik már a felkészülésből is kiveszik a részüket.

Akik nem készülnek fel tudatosan a gyermekvállalásra, azoknak szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy a gyermekük már legalább két hetes, mikor tudomást szereznek róla. Pedig a gyermek életében ez nagyon fontos időszak. A megtermékenyített petesejt beágyazódást követően, robbanásszerűen gyors fejlődés során alakulnak ki a főbb szövetek és szervek, majd a magzat jellemző külső és belső felépítése. A terhesség 10. hete után a főbb test formáiban már jórészt kialakult embrióra főleg a mennyiségi növekedés, a szöveti érés és a működések tökéletesedése jellemző. A legtöbb fejlődési rendellenesség a 10. hét előtt következik be.

Ha valaki felelősségteljesen szeretne gyermeket vállalni, akkor részt vehet a családtervezési programban. Ez egy alkalmassági vizsgálattal kezdődik, amely a következőket foglalja magában:

genetikai alkalmasság: a családfa felvétele révén tisztázzák a családban korábban előforduló örökletes ártalmakat, az adott családra jellemző betegségeket

a családtervező nő egészségi alkalmassága: ha olyan betegségre derül fény, amely a terhesség kihordását befolyásolja (pl.: epilepszia, cukorbetegség, pajzsmirigy-betegség, magas vérnyomás, daganat, vese- és májbetegség, szív- és érrendszeri vagy vérképző rendszeri ártalom, sok izületi gyulladás, nemzőszervi elváltozás), akkor a terhességet megfelelően előkészítik és a terhesség ideje alatt is kezelik.

terhességi alkalmasság: ez egy speciális szűrő jellegű nőgyógyászati vizsgálat. Három célja van: a méh esetleges rendellenes állapotának feltárása, az esetleges gyulladások kórismézése: hüvelytisztaság vizsgálat, szexuális úton terjedő betegségek vizsgálata, hormonális zavarok felismerése. Végül a vizsgálat keretében rákszűrés is történik. A rákszűrést évente kell elvégeztetni azoknál a nőknél, akik rendszeres szexuális életet élnek, valamint betöltötték a 18. életévüket.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!